A Sátán megtévesztette Isten népét, hogy kiűzze őket a Mennyből erre a földre, és folyamatosan becsapja őket, hogy soha ne térhessenek vissza a Mennyországba.
Ezért eltörölte a Szombatnapot és a Páskát, hogy megakadályozza Isten népét, hogy Istent imádják, és bevezette Isten templomába a napisten szokásait, mint a vasárnapi istentiszteletet és a karácsonyt.
Illés 850 hamis prófétát győzött le az Istennek felajánlott istentisztelet által, és Jézus legyőzte a Sátánt azokkal a szavakkal: „Az Urat, a te Istenedet imádd és csak Neki szolgálj.” A Szent Lélek korszakában Ánszhánghóng Úr és Anyaisten megtanította nekünk, hogy az Újszövetséget követve, egyedül Istent szolgálhatjuk, elnyerhetjük a bűnök bocsánatát és visszatérhetünk az örök Mennyországba.
„Ne cselekedjetek úgy, a mint Égyiptom földén cselekesznek, a hol laktatok; úgy se cselekedjetek, a mint Kanaán földén cselekesznek, a hová beviszlek titeket; se azoknak rendtartásai szerint ne járjatok. Az én végzéseim szerint cselekedjetek, és az én rendeleteimet tartsátok meg, azok szerint járván . . . . . . a melyeket ha megcselekszik az ember, él azok által. Én vagyok az Úr.” III. Mózes 18:3-5
KOREAI Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, 119 Bundang P.F.
Telefon 031-738-5999 Fax 031-738-5998
Központ: Koreai Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, Sunae-ro, 50
Főtemplom: Koreai Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, Pangyoyeok-ro, 35
ⓒ Isten Egyháza Világküldetés Társasága. Minden jog fenntartva. Adatvédelmi Irányelvek